RÖVID HÍREK-ÉRDEKESSÉGEK

mező
Kormány-mezőgazdaság Nagy István: a mezőgazdaság versenyképességének kulcsa a munkaerőhiány enyhítése
2018-05-17
aszály2
Gazdaság-mezőgazdaság-agrárkamara
2018-05-30
vicces-suni

Mezőgazdaság-vetőmag
Vetőmag szövetség: Magyarország a világ 6. exportőre

 

  MAG Magyarország évi 100 milliárd forintot meghaladó exportjával a 6. legnagyobb vetőmag exportőr a világon. A 130 ezer hektáron zajló magyar vetőmagtermelés értéke eléri az évi 190 milliárd forintot, és az ágazat szereplői kiszolgálják a több mint 4 millió hektáros magyarországi gazdálkodás igényeit – ez derül ki a szövetség pénteki közleményéből, amely beszámol arról, hogy a terméktanács elnökévé a küldöttgyűlés egyhangú szavazatával ismét Takács Gézát választották meg.

    Takács Géza 1997 óta tölti be ezt a tisztséget, mostani megbízatása 2023-ig szól. A szakember 1974-ben, a martonvásári kutatóintézet vetőmagüzemében kezdte pályafutását. 1986-ban részt vett a bábolnai IKR vetőmag programjának létrehozásában és az ágazat irányítója volt 2010-ig. Azóta a Hungaroseed Kft. ügyvezetőjeként dolgozik.
A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezetnek és Terméktanácsnak 884 tagja van, akik évente több mint 100 különböző fajból, csaknem 1500 fajta vetőmagot állítanak elő.

majom

Kéthetes kapucinus majom a debreceni állatkertben

Debrecen, 2018. május 25. Újszülött kapucinus majom (Cebus capucinus) gondozója kezében a Debreceni Állat- és Növénykertben 2018. május 25-én. Az állat két héttel ezelőtt született. MTI Fotó: Balázs Attila

Gondozói nevelik az újszülött kapucinusmajmot a debreceni állatkertben

 Gondozói nevelik a debreceni állatkert legifjabb lakóját, a két héttel ezelőtt, 184 grammal született kapucinusmajmot – közölte az állatkert igazgatója pénteken sajtótájékoztatón.

    Nagy Gergely Sándor elmondta: a fiatal nőstény, Csofika első kölykének nevelését az anya tapasztalatlansága miatt kellett átvállalnia a gondozóknak.
A maroknyi kismajom ellátása szinte ugyanolyan gondoskodást igényel, mint az újszülött csecsemőké – mondta az igazgató.
Az MTI érdeklődésére kiemelte: eddig nyolc kapucinusmajom élt a debreceni állatkertben, a kis jövevény a kilencedik. 2016-ban két hím kismajom született, őket a szüleik nevelték fel.
Hozzátette: mintegy fél évig tart majd a kis kapucinusmajom gondozói nevelése, utána kezdik majd fokozatosan elfogadtatni őt a szülői csoporttal.
Az újszülött is hím, a névadásra várják az ötleteket gyereknapon is, amikor testközelből is megismerhetik az újszülöttet a látogatók – jelezte Nagy Gergely Sándor.
forrás: MTI